Figyelem, P. Howard-hívők, matrózok, légiósok és tiszteletbeli csavargók!
Ha legközelebb a budapesti II. kerületi Bimbó út 3. szám alatt jártok – ahol a Mester utolsó, önként választott budapesti lakhelye volt, mielőtt a történelem vihara és a munkaszolgálat örökre elragadta volna tőlünk –, ne csak a fejeteket hajtsátok meg. Nézzetek a lábatok elé is!
Rejtő Jenő ugyanis még 2019. szeptember 13-án megkapta a maga botlatókövét.
Tudjátok, ez az a macskakő méretű emlékjel, ami előtt nem lehet csak úgy elmenni. Megállít. Arra kényszerít, hogy lehajolj, elolvasd a nevet, és egy pillanatra belegondolj: innen indult el a végzete felé az az ember, aki miatt milliók tanultak meg sírva nevetni.
De ki áll a kövek mögött? Ismerjétek meg a művészt!
Azt szinte mindenki tudja, mik azok a botlatókövek (Stolpersteine), de a többség talán nem is sejti, hogy ez nem egy személytelen gyári projekt, hanem egyetlen ember életműve és szívügye.
A botlatókövek mögött egy német konceptuális művész, Gunter Demnig áll.
Forrás: stolpersteine.eu
Ő az az ember, aki évtizedekkel ezelőtt kitalálta ezt a monumentális, mégis végtelenül intim emlékmű-hálózatot.
Az első botlatóköveket 1995. január 4-én rakta le Kölnben. Mivel nem volt engedélye, eljárást indítottak ellene. A következő akcióját 1996-ban, Berlinben hajtotta végre, szintén mindenféle engedély nélkül. Hogy elkerülje a további kellemetlenségeket, 1997-től már engedélyek birtokában folytatta a megemlékezés köveinek telepítését.
Egyedül kezdte, mára azonban akkora mozgalommá nőtte ki magát ez a kezdeményezés, hogy egy tízfős csapat segíti a háttérmunkában.
Az alapítvány szabályai szerint az adott településen az első botlatókő lerakását magának a művésznek kell elvégeznie. Mivel a projekt mára hatalmasra duzzadt (több mint 110 000 kőnél jár), és Demnig fizikai kapacitása véges, ha ő maga nem tud jelen lenni, a megfelelő engedélyek birtokában a helyi szervezők is beépíthetik a köveket.
Pont ezért nagy dolog, hogy azon a bizonyos 2019-es, kora őszi napon maga Gunter Demnig jött el a Bimbó útra, és a saját két kezével betonozta be a Rejtő-emlékkövet. Budapesten ugyan már 2007-ben elhelyezte az első követ, de a Mester iránti tiszteletből ismét személyesen jött el. Ő ugyanis nem egy kényelmes műteremből koordinál – ha teheti, maga utazza körbe Európát a piros furgonjával.
A kő anatómiája: miből van egy botlatókő?
Ha közelebbről is megnézitek, látszik rajta, hogy ez nem egy tömegtermék. Van magában a kőben valami tiszteletreméltó, kézműves makacsság, ami tökéletesen illik Rejtő világához.
A méret: Pontosan 96 × 96 × 100 mm-es beton- és fémkockákról van szó. Nem akarnak hivalkodóak lenni, pont akkorák, mint egy klasszikus utcakő.
Forrás: stolpersteine.eu
A borítás: A beton kocka tetejére egy egyedileg gyártott sárgaréz lemez van rögzítve.
A betűk: Na, itt jön a lényeg! A feliratot nem géppel vésik vagy marják bele. Demnig és segítői betűről betűre, kézzel, kalapáccsal ütik bele a szöveget a rézlemezbe. Ezért van az, hogy ha megnézed a betűket, a sorok sosem nyílegyenesek, a mélységük is picit változik – benne van az emberi kéz munkája és esendősége.
Az „üzemmód”: A réz zseniális anyag. Amikor lerakják, még fényes, de az idő múlásával oxidálódik. Azonban ahogy a járókelők cipőtalpa folyamatosan súrolja, csiszolja, fényesedni kezd. Az utca embere a járásával tartja életben az emléket.
A valóság azonban néha szebb a filozófiánál. Amikor ott jártam, a Bimbó úti rézlap nem fénylett, sötét volt és patinás. És ekkor esett le: a magyar P. Howard-hívők, a matrózok és tiszteletbeli csavargók sokkal jobban tisztelik a Mestert annál, minthogy csak úgy rálépjenek. Inkább kikerülik, átlépik. Így válik a kő mattá – és így lesz a kopás hiánya a legnagyobb tisztelet jele.
Demnig filozófiája az, hogy a nácik számokká akarták degradálni az embereket, ő viszont a név és a kézi munka visszaadásával adja vissza az emberi méltóságukat. Azzal pedig, hogy a kő a földön van, a járókelőnek meg kell hajolnia – fejet kell hajtania az emléke előtt –, ha el akarja olvasni a feliratot.
Rejtőnek nincs sírja… de itt van egy nyom
Mint tudjuk, a Mester a megszállt Szovjetunióban, egy Jevdakovo nevű településen tűnt el munkaszolgálatosként – az eltűnését 1943. január 1-re datálták. Hogy valójában hol nyugszik, távol mindentől és mindenkitől, amit és akit szeretett, és amit olyan utánozhatatlan humorral figurázott ki, nem tudjuk.
Az oroszországi voronyezsi területen, Rudkino határában fekvő II. Magyar Központi Katonai Temetőben van egy jelképes sírja, de Gunter Demnig 2019-es látogatása óta a Bimbó úton is van egy apró, fénylő rézpont, ami jelzi: itt élt egy zseni.
Ha arra jártok, „botoljatok meg” benne egy pillanatra. Rejtő Jenő megérdemli, hogy ne csak a könyvespolcon, de a pesti aszfalton is ott legyen a nyoma.
NT