Mielőtt Rejtő Jenő nevét zseniális íróként ismerte volna meg az ország, a Rákosi Szidi-féle színésziskola növendékeként próbált szerencsét a színpadon. 18 éves kora körül kezdett el ismerkedni a színészmesterség fortélyaival.
Ígéretes kezdetek és híressé vált partnerek
Az első megmérettetése 1924 januárjában volt, a féléves vizsgaelőadáson. Rejtő ekkor Molnár Ferenc, Ibolya című egyfelvonásos darabjában mutatta meg képességeit, ahol az igazgató szerepét formálta meg.
Az előadásról egy fényképes híradás jelent meg a Színházi Élet 1924 évi 5. számában.
Érdekesség, hogy már ekkor olyan tehetségekkel állt egy színpadon, mint például a később országos hírű komikussá váló Keleti László, akiről a kritika már ekkor megállapította, hogy „elsőrendű komikusnak ígérkezik”.
A lapok kritikái többnyire biztatóak voltak:
A Budapesti Hírlap szerint Rejtő „az igazgató szerepében volt jó”.
A Világ című napilap dicsérettel emlékezett meg az alakításról.
A Szózat kritikusa szigorúbb volt: elismerte, hogy Rejtő „általában jól és ügyesen” játszott, de ekkor még nem látta benne a kiforrott egyéniséget.
A nagy találkozás: Molnár Ferenc a nézőtéren
1924 májusában elérkezett az év végi záróvizsga, amit Szidi néni a Magyar Színházba hirdetett meg.
Ez igazi társasági eseménynek számított, amit az is bizonyít, hogy a nézőtéren maga a szerző, a világhírű Molnár Ferenc is helyet foglalt.
Belegondolni is izgalmas: az írófejedelem személyesen nézte végig, ahogy a fiatal Rejtő Jenő életre kelti egyik leghíresebb alakját, Liliomot.
A beszámolók szerint a közönség és a jelenlévő szerző is őszinte tapssal jutalmazta a növendékek játékát. A kritikusok véleménye azonban megoszlott a címszereplőről:
A Budapesti Hírlap szerint Liliom szerepében „igen jó volt Rejtő Jenő”.
A Világ kritikusa „megfelelő Liliomnak” találta.
A Szózat szerint Rejtő és partnere, a Julikát alakító Góth Vilma csupán „elfogadható alakítást” nyújtott.
Rejtő esetében a két vizsga között egyértelmű fejlődés látszik: míg januárban egy mellékszerepet formált meg, májusra már ráosztották a magyar drámairodalom egyik legösszetettebb, „legférfiasabb”, ugyanakkor legérzékenyebb címszerepét. Az, hogy megkapta Liliom szerepét, azt jelenti, hogy tanárai az osztály egyik „húzóemberének” tartották.
Liliom: A szerep, amibe a legnagyobbak is beleremegtek
Hogy kontextusba helyezzük Rejtő teljesítményét, érdemes látni: a Liliom címszerepe a színészvilág egyik legmagasabb csúcsa, egyfajta „szakmai érettségi”, ami minden fiatal színész álma és egyben rémálma is. Bár a korabeli kritikusok némelyike csupán „elfogadható alakításként” értékelte a látottakat, ne feledjük, mekkora súlyt vett a vállára: egy olyan karakterről van szó, amelyet később a magyar színháztörténet olyan titánjai tettek halhatatlanná, mint Csortos Gyula, Jávor Pál vagy Latinovits Zoltán.
Csortos Gyula
Jávor Pál New Yorki fellépésen
Latinovits Zoltán
A darab nemzetközi hírnevét pedig olyan világsztárok alapozták meg a vásznon és a világot jelentő deszkákon, mint az amerikai Charles Farrell
vagy a francia Charles Boyer.
Ebben az illusztris mezőnyben Rejtőnek a magyar drámairodalom egyik legnehezebben eljátszható karakterével kellett megbirkóznia már ilyen fiatalon. Ha így nézzük, a „megfelelő” vagy „jó” minősítés a kritikusok részéről valójában felért egy kisebb győzelemmel.
Bár Rejtő Jenő színészi karrierje végül nem itt teljesedett ki, ez a színpadi tapasztalat és a „Liliom-próba” mélyebb nyomot hagyott az életművében, mint gondolnánk. Az a drámai érzék, a feszült helyzetek kezelése és a pesti utca figuráinak zsigeri ismerete, amit ezeken a vizsgákon megmutatott, később regényeinek zseniális párbeszédeiben élt tovább. P. Howard felejthetetlen karaktereiben és a jelenetek filmszerű dinamikájában ott lüktet a fiatal színész tapasztalata: pontosan tudta, mitől lesz egy mondat „ütős” a színpadon, és ezt a tudást emelte át a papírlapokra is, megteremtve a magyar irodalom legszórakoztatóbb dialógusait.
NT
Forrás: Arcanum