Rejtő Jenő, a pesti aszfalt és a sivatagi homok koronázatlan királya nemcsak a szavakkal bánt virtuóz módon, de az élete is kész regény volt. Ebben a történetben azonban nemcsak légiósok és kikötői verekedők bukkannak fel, hanem három asszony is, akik gépbe kalapálták az író lázas gondolatait, elviselték hóbortjait, és osztoztak vele a rövidre szabott boldogságban vagy a történelem borzalmaiban.
Mennyit ért akkoriban a pénz?
Mielőtt bemutatnánk az író múzsáit, érdemes tisztázni a számokat, mert ezek sokat elárulnak Rejtő anyagi helyzetéről. A 30-as évek közepén született a híres sláger: „Havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel”. Ez volt az a jövedelem, amiből egy tisztviselő már tisztes polgári színvonalon megélt.
A 120 pengős tartásdíj: Ez mai értéken nagyjából ~176000 forintnak felel meg havonta. Ez egy írónak, akinek nem volt fix fizetése, hatalmas teher lehetett – különösen, hogy Rejtő a pénzt szinte azonnal elverte vagy elkaszinózta.
A 2200 pengős hozomány: Ez mai szemmel nézve kb. ~3,3 millió forint. Boros Rózsa családja tehát jelentős összeget bízott Rejtőre, aminek visszafizetése a váláskor komoly anyagi kiadást jelenthetett az írónak.
A fenti becslés az Ártörténet.hu szakportál alapján történt.
Forrás: ártörténet.hu
Boros Rózsa – Az első feleség, akit elnyelt a sötétség
Boros Rózsa (1900–1945) nem akárhonnan érkezett a bohém író életébe: korábban olyan irodalmi nagyságok mellett dolgozott gépírónőként, mint Heltai Jenő vagy Kassák Lajos. Az írónál öt évvel idősebb, fegyelmezett asszony 1935-ben ment hozzá Rejtőhöz, de a frigy alig fél évig tartott.
Forrás: http://www.familysearch.org
Rózsa nem bírta Rejtő csavargó életmódját és azt, hogy az író minden pénzét azonnal elszórta. A válóperben Rózsa ügyvédje paradox módon Rejtő saját bátyja, dr. Révai Gyula volt. Rózsa tragédiája a háború végén teljesedett be: 1944 novemberében a nyilasok elhurcolták, és a források szerint a Bergen-belseni koncentrációs táborban hunyt el 1945-ben.
Forrás: http://www.kniznelaboratorium.sk
Gábor Magdolna – A „Szőke ciklon” és a százéves szemtanú
Alig két héttel az első válása után Rejtő ismét megnősült. Gábor Magdolna (1908–2008) aki szintén elvált volt, intellektuális társa lett: maga is fordított krimiket (például P. G. Wodehouse és A. A. Milne brit írók műveit). 1937–38-ban Olaszországban éltek, ahol Rejtő diktált, Magda pedig gépelt és postázott. Úgy tartják, a Szőke ciklon címszereplőjét róla mintázta az író.
Forrás: http://www.familysearch.org
Bár 1940-ben elváltak – miután Magda nehezen viselte Rejtő idegszanatóriumi kezeléseit és életvitelét –, Magdolna rendkívül hosszú életet élt: pontosan 100 esztendősen hunyt el Budapesten.
Kovács Magda – Az utolsó szó jogán
Rejtő utolsó nagy szerelme Kovács Magda gépírónő volt, akit a Filmgyárból ajánlottak neki. Ő ismerte legjobban az író munkamódszerét: Rejtő fejből, javítás nélkül diktált, majd a kész gépelt oldalt szinte felismerhetetlenné firkálta a stilizálás során.
Házasságukra a zsidótörvények miatt már nem kerülhetett sor. Magda ott állt 1942 novemberében a vasútállomás melletti árokparton, amikor elköszönt a munkaszolgálatra induló, beteg írótól. Túlélte a háborút, és neki köszönhetjük, hogy Rejtő kéziratainak egy része ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban pihen.
Az írógép elhallgat, a legenda megmarad
Rejtő Jenő élete és munkássága elválaszthatatlan volt a körülötte lévő asszonyoktól. Ők voltak azok, akik a kávéházi lárma közepette, a cigarettafüstös éjszakákon vagy a napsütötte itáliai tengerparton papírra vetették azokat a mondatokat, amiken ma is generációk nevetnek.
Bár Rejtő karakterei – a legyőzhetetlen pofonokat osztó matrózok és a bájos, de talpraesett úrilányok – a halhatatlanságba vágtattak, az író és társai sorsa húsbavágóan emberi és sokszor tragikus maradt. Boros Rózsa mártírhalála, Gábor Magdolna százévnyi tanúságtétele és Kovács Magda hűséges hagyatékőrzése nélkül a Rejtő-életmű ma nem lenne az, ami: a magyar irodalom egyik legkülönösebb és legszebb fejezete.
Amikor ma fellapozunk egy regényét, ne feledjük: minden zseniális poén mögött ott kattogott egy írógép, amit egy olyan asszony kezelt, aki hitt az íróban akkor is, amikor a történelem vihara már az ajtón dörömbölt. Rejtő Jenő elment, de a gépírónők emlékezete és munkája révén a „láthatatlan ember” ma is köztünk van.
NT